Kétféleképp - kiállítás a Café Zacc Pécs

Átalakulóban...

Több hónapja nem írtam új bejegyzést, mert mindenféle más dologgal foglalkoztam, amikor tehettem blogoltam is azért. Például a radiocoston ill. csináltam néhány új blogot az új munkahelyem ill. egy fotós kurzus számára. Íme:

fotogramatika
lugio tv archívum
dunaszekcsőért teleház

és még két új mozgóképet





A tervem az, hogy a jövőben elsősorban filmes-fotós-képzőművészeti szöveggyűjteményként használom ezt a blogot... de majd elválik...
ennek megfelelően szerkezetileg is átalakítom majd.

..a mű jelentése sohasem megfejtésében, hanem hatásában jut érvényre..

Beckett
Kafka

..nincs lényegi különbség a narkotikumok által keltett állapot és a misztikus élmények között..

ozu, kiarostami

..a művészet a társadalmi életben fellépő változásokra, új feltételekre, az általuk teremtett feszültségek elviselésére és a problémák nyitott kezelésére készít fel..

Misha Gordin

Képköznapok 2008 Dunaszekcső - helyszínek és egyebek

View Larger Map

Tükrök II.

..Ahogy az ember létezni kezd, úgy kezd mintegy birkózni a sorssal; egész létezése szüntelen élethalálharc azzal az iszonyú erővel, melynek karjaiból nincs menekvés. Szorosan közrefogja ez minden oldalról, és egyetlen pillanatra sem tágít mellőle. [...] Az embernek azonban nemcsak önmagán kívül van szüksége világra, mely tevékenységének hol serkentője, hol elemi közege, hol szerve; az ember önnön lényének középpontjában is gyökeret vert az ellensége, a vele szemben álló természet. Gyakran megállapították már, hogy az emberiség felemás jelenség, kétértelmű keveréke az isteni és az állati elemnek. Jól érezték, hogy az emberiség örök, változhatatlan jellegzetessége, hogy feloldhatatlan ellentmondésokat, feloldhatatlan rejtélyeket egyesít önmagában. [...] Az ember önmaga tiszta valójából és egy idegen lényből álló keverék. Sosem tud teljesen kifogástalan számot vetni a sorssal..

Friedrich Schlegel: A görög költészet tanulmányozásáról, 1795 (részlet)

Tükrök I.

Életem elért a végsőkig; undorodom a létezsétől, mely ízetlen, sótlan és értelemnélküli. S ha éhesebb lennénk még Pierrot-nál is, akkor sem tudnám lenyelni azt a magyarázatot, amelyet az emberek kínálnak. Az ember az ujját szokta ledugni a talajba, hogy azt megszagolva megtudja milyen a föld, én ujjamat a létezésbe dugom - s nem érzek semmit. Hol vagyok? Mit jelent az: világ? Mit takar ez a szó? Ki csalt bele engem ebbe az egészbe, s hagy itt most megfürödve? Ki vagyok? Hogyan kerültem ebbe a világba, miért nem kérdeztek meg előbb, miért nem tudatták velem korábban az erkölcsöket és szokásokat? Ezzel szemben egyszerűen csak belöktek a sorba, mintha csak egy lélekkufár portékája lennék. Hogyan lettem részese annak a nagy vállalkozásnak, amit valóságnak szokás nevezni? Miért kell ebben résztvevőnek lennem? Miért nem dönthetem el én ezt szabadon? S ha már ez elkerülhetetlen, akkor hol van a vezető, akinél panaszt tehetnék? Ha szabad egy megjegyzést: van ennek egyáltalán vezetője? Hova forduljak hát panaszommal? Hiszen a létezés egy diszkurzió, szabad hát kérnem, hogy elmélkedésemet tárgyalásra bocsássák? Ha a létezést olyannak vesszük, amilyen, nem az lenne a legjobb, ha megtapasztalnánk, hogy milyen is?

Kierkegaard: Az ismétlés, 1843 (részlet)

Képköznapok visszaszámlálás

Lassan lejár az idei Képköznapok jelentkezési határideje! Még van 5 napod!

Ha részt akarsz venni a táborban:

1. Írd le a ötleted (max. 1 oldal)
2. Töltsd ki a jelentkezési lapot!
3. Küldd el a rendzsaw@gmail.com címre!


Jelentkezési határidő május 1.

részletek

filmek
képek

Helyszínfotók

Lindával készülünk a Képköznapokra :)

Széljegyzetek az első magyar vlogsorozathoz I.

Már régóta tervezem, hogy írok az onlysuckers-ről. Valamiért most végre elszántam magam, hogy ezt meg is tegyem. Nem leszek túl hosszú és valószínűleg egy csomó minden kimarad, ami még korábban jutott eszembe a sorozat kapcsán. De majd legfeljebb egy másik posztban kerül majd fel.



Többen is vlogoltak már az onlysuckers előtt, akár sorozatszerűen is. A legfőbb különbség, talán az hogy az onlysuckers egyszerre kötődik a tv-sorozatokhoz és ezzel párhuzamosan az új formához, műfajhoz a vloghoz. Egyfajta szimbiózis ez a hagyományos műfaj és a youtube ill. a videómegosztók világával. Ráadásul itt egy kitalált történetről van szó, ami persze nagyon életszagú, mivel nincs részletesen megírt forgatókönyv, nincsenek megírt jelenetek, csak szituációk vannak felvázolva.

A másik oldalról megközelítve, tulajdonképpen semmi eddigihez sem hasonlít az onlysuckers. Mivel lebontja mind a tv szériák dramaturgiáját, mind a vlogolás jellegzetes elemeit. Mindkettőt felhasználja, de vmi teljesen újat épít fel belőle. A sorozatok mindig úgy vannak felépítve, hogy meg akard nézni a következő epizódot, mindig vmit eltitkolnak, amit csak a következő részből tudhatsz meg. Itt szó sincs ilyesmiről és mégis várod hogy mi lesz. Alig található kapcsolódási pont az egymást követő darabok között. A szereplők, a párkapcsolati téma, a forma közös, de a részek önmagukban is működőképesek. Azt hiszem, ha nem ebben ebben a sorrendben kerültek volna fel, akkor is működnének. Van ugyan valamiféle íve, összefüggésrendszere az egymást követő videóknak, élettöredékeknek, önelemzéseknek, de sem nem a tv-sorozatok, sem nem a vlog sorozatoktól megszokott linearitásban, ok-okozatiságban. Ugrálunk az időben, a terekben, belső világokban. Lenyomatok ezek szűkre szabott világunkról, egy korosztály világáról, gondolkodásmódjáról.

Azt gondolom példanélküli és nagy jelentőségű dologról van szó, hiszen ennyire közvetlenül és hitelesen senki sem szól ma Magyarországon. Amit mégis hiányolok belőle azt talán pont az, ami az előnye is. Arról van szó, hogy nem ás a dolgok mélyére csak bemutatja őket, állapotrajzokat vázol. Hiába elemzik magukat, helyzeteiket a szereplők mégsem sejlenek fel a valódi okok. Viszont pont ezért gondolkodásra ébresztheti a nézőt, hogy magába nézzen, hogy megvizsgálja ő maga hol bújik meg ebben a történetben. Mert hogy mindannyian benne vagyunk az tagadhatatlan. A kamera tükrében nemcsak a szereplők jelennek meg, a néző is magára ismerhet, vagy épp ellenkezőleg vitára, párbeszédre ösztökélhetik a látottak.

Szinopszis

Munkacím: Napok
Hossz: 15 perc
Kép: fekete-fehér, szélesvásznú (ez még nem biztos)
Helyszín: Régi, öreg ház, kidőlt falakkal, egy domb tetején.
Szereplők: 3 idősebb vagy torz arcú férfi

Kép

Statikus, fotószerű beállítások, az alakokról, akik nem mozognak (a szájuk sem), egy-egy „klasszikus” festményre emlékeztető kompozícióba (nem konkrét kompozíciókra gondolok, csak jellegében, tulajdonságaiban hasonlóra). Tönkrement tárgyak közelije


A statikus beállításokat lehet, hogy ellenpontozni kéne. Arra gondoltam, hogy ezt a természet életteliségével és burjánzásával lehetne. A növények ellepik az emberi környezetet, élőlények mozgása (nyúl, őz, fácán stb.)

Hang

Szagatott, darabos, hangsúlytalan beszédmód, szavak egymásután rendezett sora, hangsúlyok nélkül, mintha kontextusukból kiragadva, önmagukban állnának. A felvétel úgy zajlana, hogy a szereplők nem tudnák milyen szöveget mondanak fel. Csak szavakat kapnának, amik nem lennének mondattá rendezve. Egyenként kellene kimondaniuk. S majd e viszonylag szűkre szabott szókincsből, az utómunka során állítanánk össze a szükséges mondatokat. E mondatok kísérnék a látható képeket.

Történet

A történet csupán ürügy lenne a fenti forma kibontására. (mint ahogy az nálam általában lenni szokott). Valószínűleg egy vagy több Beckett drámán alapulna (egyenlőre még nem találtam meg a megfelelő/ke/t). A történet párbeszédes formában bomlana ki, de mivel a szereplők mozdulatlanok, nem mozog a szájuk sem a szöveg alatt, ezért egymásra reagáló belső monológként is felfogható az, amit „mondanak”.

Női szereplőn még gondolkodom, bár egyre erősebb bennem az érzés, hogy nincs helye ebben a történetben :). Hacsak nem találok vmi lerobbant alkesz nőt, aki már férfimód szétitta magát vagy férfivá itta magát :).

Torzulások

Masters of Photography

Képköznapok 2008 Dunaszekcső

...van, volt, lösz... amíg van lösz

GMail Арт

A napokban kaptam egy érdekes videót. Hogy miket ki nem találnak ezek az oroszok. Ügyes munka meg kell hagyni.

Kísérleti film vagy ars poetica

Megjelent a Bódy-Jeles konferenciára írt elemzésem az Apertúrában. Kísérleti film vagy ars poetica címen.


Várom a kritikai észrevételeket :)

Redukció és önleleplezés

Három öreg róka és három film. Melyek különböző módon, de ugyanazokat az utakat járják végig. Greenaway, Lynch és Tarr. Tulse Luper, Inland Empire és a Londoni férfi. A két angolszász mester összevetése talán nem olyan furcsa, akár ha a digitális technikához való vonzalmukra gondolunk vagy a festői látásmód megjelenését vizsgáljuk filmjeikben. De hogy jön ide Tarr és a Londoni férfi. Ez utóbbi - bár nem digitális film (szinte elképzelhetetlen, hogy Tarr ne 35 milire forgasson) - mégis a digitális gondolkodásmód felé közelít sok tekintetben. De mit is értek én azalatt, hogy digitális gondolkodásmód. Tulajdonképpen egy általánosítási eljárásmódot. Azt amikor minden ismétlődő mechanizmusokban rögzítődik. A különbözőségek egy bizonyos szinten lényegtelennné válnak. Ez a történet kapcsán biztos, hogy igaz. Ebben persze semmi furcsa nincsen, hiszen Tarrt egyáltalán nem érdekli a történet. De hogyan jelenik meg a digitalizmus más szinteken, például a képek, a dramaturgia és a vagy éppen a kellékek szintjén? A redukció azt hiszem ezeken a területeken is nagy hangysúlyt kapnak. A színpadszerű kezdőkép irrealitása, a valószerű és a valószerűtlen elemek eklektikája a szereplők játékában. Szinte lehet látni a háttérben a rendezőt, mintha önmagát alakítva mondaná. - Most menj oda... most vedd föl... most dobd el... Minden szereplő mintha utasításokat teljesítene. Kivétel talán a felügyelő. Sőt talán ő a rendező alteregója. Egyszerre magába foglaja mindegyik elemet, az amatőr szereplő valószerű esetlenségét és a színészi alakítás bravúrját, de túl is mutat rajtuk. Lehetetlen, már-már filmen kívüli szereplővé válik.


Ha két szóban össze szeretném foglalni, mik is azok a jegyek, amik e három filmet elsősorban összekapcsolnak akkor a redukciót és az önleleplezést mondanám. Az előbbiről már fentebb esett szó. Maradt az önleleplezés, bár részben ez a redukcióból fakad, annak következménye. Mindhárom film csupaszon mutatja meg az alkotói módszert. Minhárom film egy-egy ars poetica. Már-már az unalomig ismétli, hihetelen erőszakosságal sulykolja a néző fejébe, vedd már észre, értsd már meg végre, hogy hogyan beszélek (és nem azt hogy mit - az lényegtelen, de legalábbis másodlagos). Mindhárom film egy kicsit olyan mint egy-egy kiállítás a rendező képeiből, gondolatvilágából. Persze nem teljes a kép, sok minden kimarad, mint az általában a kiállításokon előfordul.

A kérdés csupán az, hogy ez a redukció és önleleplezés, mond-e vmi újat, vezet-e valahová?

Kissé kapkodva írtam le ezt, de majd még finomítok rajta talán.

írások a Londoni férfiról
Báron György: A londoni asszony
Valuska László: Tarr Béla eljutott a filmezés végéhez
Stőhr Lóránt: Tarr Béla - A londoni férfi

Man Ray a zseni

Man Ray: Emak-Bakia (1926)

Képi balett

René Clair: Felvonásköz (1924)



A film történetére (sőt a művészet történetére általában) tekinthetünk úgy is, mint a bejáratott, elfogadott sémák alapján alkotók és az általuk használt kiüresedett nyelvezetet kiforgatni, leleplezni, megújítani kívánók párharcára. Ez utóbbiak szinte mindig is kisebbségben voltak, vannak. Néha azonban kedvezően alakul a helyzet, s egy csöppet nagyobb teret kapnak, mint általában . Ezek a filmtörténet kiemelkedő pillanatai. Majd szép lassan az előbbiek is felfedezik zsenijüket, s szabályokká merevítik újításaikat, megtanítják az új nyelvet (ill. az új nyelv lebutított formáját) a nagyközönségnek is . A képlet persze a valóságban nem ilyen egyszerű. Mindkét terület át és áthatja, inspirálja egymást, hol a szembeszegülés, hol a vérfrissítés stb. szándéka okán. Általánosságban véve talán rendben is van ez így. Ha azonban konkrét helyzeteket vizsgálunk már nem olyan egyértelmű a helyzet. Tarkovszkíj vagy Paradzsanov küzdelmei, megvalósulatlan filmjeik sora vagy Orson Welles megcsonkított művei csak néhány példa arra, mennyire mostohán bánik az üzleti alapokon nyugvó gondolkodásmód vagy éppen a filmművészet területére nyomuló politika e művekkel, művészekkel.

A 20-as évek avantgárd alkotói tulajdonképpen (megint csak nagy általánosságban véve) szerencsésnek mondhatták magukat, hiszen sok minden a kezükre dolgozott. Sikerült hasznot húzniuk abból a viszonylag széleskörű érdeklődésből, amely a nem kommersz mozi iránt az első világháború utáni Európában megnyilvánult. A fokozott filmkulturális tevékenység Franciaországban megnyitotta az utat a hagyományos kereskedelmi csatornákon kívüli filmgyártás előtt. Az egyre több filmklub és speciális színház stabil vetítőhálózatot biztosított, és ezzel egyrészt megteremtette a független produkciók közegét, másrészt ösztönözte létrejöttüket. Ennek a jótékony együttállásnak köszönhető olyan munkák létrejötte, mint a Gépi balett vagy az Emak Bakia és nem utolsó sorban a Felvonásköz is.

E filmek közös jellemzője, hogy tagadják az elbeszélés addig kialakult konvencionális formáit, ezzel párhuzamosan számos addig nem alkalmazott filmnyelvi lehetőségre is felhívják a figyelmet. Nem titkolt szándékuk, hogy megmutassák azt, ami a film sajátja, ami a filmet megkülönbözteti a többi művészettől. Másképpen szólva az a fajta destrukció, amivel a kor avantgárd filmesei, művészei közelítettek a hagyományos, becsontosodott, kiüresedett kifejezésmódokhoz, a legtöbb esetben nem pusztán az ellenállást, a szembeszegülést jelentette, hanem új utakat és lehetőségeket is nyitott . A kísérletezés, a filmben rejlő művészi kifejezés lehetősége hosszabb-rövidebb időre számos képzőművészt (Man Ray, Duchamp, Léger, Moholy, Dali stb.). ill. egyéb területeken dolgozó alkotókat, írókat, zeneszerzőket stb. is magához vonzott.

A Picabia által rendezett Szünnap c. balettelőadás szünetében vetített Felvonásköz is a különböző művészeti ágak találkozását példázza. Már pusztán a bemutatásának körülményei is kérdéseket vet fel . Egyszerre bizonytalanítja el és fedi fel a filmi kifejezésmód korlátait. Másrészt, - s ez esetben talán ez még fontosabb (de legalábbis a film több szintjét is ez működteti) – a történetmesélés logikai rendjének felborítása, sőt tulajdonképpen a történet száműzése a filmből. Hiába vannak beazonosítható jelenetek, eseménysorok, ívek a filmben, szerepük igencsak bizonytalan, legjobb esetben is valamiféle asszociatív mezőben értelmezhetőek (erre teszek majd kísérletet lentebb például sakktáblás részre vonatkozóan), szabad utat engedve a képzeletnek.

A forma már önmagában is provokatívan hathatott (és talán hat most is) a nézőre, hiszen szinte semmi kapaszkodóval nem szolgál, pláne nem, hogy kézen fogva kísérje, amihez addig szokott. A humor, az irónia folyamatos jelenléte némileg feloldja – vagy éppen megbotránkoztató volta miatt tovább fokozza – a nézőben kialakuló elutasítást az értelmezhetetlen jelenetek láttán. Másrészt néhány jól ismert műfaji elem is támpontul szolgálhatott, mint például az az üldözéses jelenet, amiben a temetési menet az elszabadult halottaskocsi után rohan. Még akkor is, ha ez az abszurd paródia pont a megszokott jegyek ellenében működött.

A provokáció, az elbeszélés ellehetetlenítése a képek szintjén teljesedik ki. A beállítások tartalma, a szereplők viselkedése, mozgása, ruházata, a kamera mozgása, a nyersanyag manipulálása mind ezt szolgálják. A film első jelenete konfrontációk egész sorát sejteti, a néző és a film között. A hagyományos látásmód elleni hadviselés . A kamera felé fordított ágyúcső (mint egy szem), egy bokszkesztyűs kéz a kamera felé üt, hirtelen elhomályosodik a kép, majd egy éjszakai felvétel következik, mintha az ütéstől csillagokat látó néző látását jelenítené meg. Majd azt is láthatjuk, hogy egy „agymosó” ütés után, hogyan kell újra világosságot teremteni a néző fejében. A célba lövéskor a felvevőgép felé fordított puskacső. Majd a „kiszabadított nézői tekintet”, madár képében repül a megmentője vállára. S még szárnyalhatna tovább a képzeletem e különös képek, különös kapcsolódásai nyomán. De talán nem is az a legfontosabb, hogy minden áron jelentést csikarjunk ki a látottakból. Fontosabb talán a kizökkentés gesztusa, vagyis hogy ne hagyjuk, hogy képzeletünk szabad játékát holmi egyezményes szabályok megvezessék. Két kép egymás mellé helyezése mindenképp valamilyen többletjelentést produkál. De, hogy mi ez a többlet, azt nem biztos, hogy a néző szájába kell rágni.

A trükkfelvételek is a nézői látásmód kiszélesítését szolgálják. A film jó néhány lehetőséget használ ezek közül (ezek a megoldások köszönnek majd vissza például Vertovnál vagy Vigonál). A stop trükk – Mélies találmánya a film elején és végén is szerepet kap. A magától mozgó ágyú animáció illetve a szereplők eltűntetése varázs. A kamra dőlésszögének változtatása, fejtetőre állított képek , szokatlan nézőszögek mind e mozgalmas képi balett megjelenítői. Gyorsítás, lassítás, visszajátszás, egymásra fényképezés. Ez utóbbira talán az egyik legérdekesebb példa az az asszociáció sor, ami a következő néhány elemet kapcsolja össze: sakkozó művészek (Man Ray és Duchamp) – sakktábla – városkép – víz – papírhajó. Az én olvasatomban ez a következő jelentéssel telítődik. A sakkozó művészek az istenek, a sakktábla az emberek világa, amit a városkép és a sakktábla egymásra fényképezése jelenít meg. A víz az özönvíz jelölője. A hajón a megtisztult élet és művészet suhan tova. Nyilvánvaló, hogy ez az értelmezés nincs egyértelműen a filmbe kódolva, sőt. (de erről fentebb már esett szó). Mégis minden újranézéssel világosodni látszik a kép. Történetté formálódik. De sehogy sem tudom eldönteni, hogy én szűkítem magam történetbe, vagy a film teszi ezt tulajdonképpen az első pillanattól fogva velem. Megjegyzem ez utóbbi ellene szólna az alkotók szándékának.

A film minden eleme a dramaturgia, az ismétlődő csomópontok alkotta asszociatív mező, a kamerahasználat (képi kompozíció, kamaramozgások), a ritmus, a vágás ill. a nyersanyag manipulálásának lehetőségei mind-mind a nézői tekintet megtáncoltatását szolgálják. René Clair második filmje a Felvonásköz előjátéka csupán egy kiteljesedő életműnek. S bár hamar eltávolodik a „tiszta film” irányzatától és a történetmesélés felé fordul, a költői fogalmazásmód és az irónia használata szinte mindegyik filmjében alapvető fontosságú.



Felhasznált irodalom

White, Mimi: Két francia dadaista film: Felvonásköz és Emak Bakia. Metropolis 2000/3
Elsaesser, Thomas: Dada/Film? Metropolis 2003/3
Gregor, Ulrich – Patalas, Enno: A film világtörténete. Gondolat, Bp. 1966. 84-98. o.
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig. Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben. Filmvilág, 1980/6 2-7.

Iraaaaan....

Hossein Alizadeh

Psycho blog

Eredetileg a blogírást - több egyéb motiváló tényező mellett (Az első) - azért kezdtem el, hogy minden nap írjak vmit (Bloghatás), hogy gyakoroljam az írást, hogy megtanuljam magam szavakkal is kifejezni. Ehhez képest lassan már csak hetente egy-két bejegyzést töltök fel, az is többnyire nem saját iromány. Lehet, hogy ez most már így lesz? Nem tudom... Szeretnék írni, szeretném erőltetni is akár az írást! Nem várva semmiféle ihletettségre, ösztönzőerőre, benyomásra - jön az magától úgy is - pusztán szavakká formálni a gondolataimat, bármiről legyen is szó. Még ha semmi sincs,.. akkor is... írni, írni, írni :) ... Minden nap, valamit... Ritmusban lenni... szükségem van a rendszerre, rendszerességre... az átlátható struktúrákra úgy, mint a káoszra... az érzékiségre és a rációra... építeni és rombolni... elrontani és megjavítani... bemocskolni és megtisztítani