2009. január 2., péntek

Átalakulóban...

Több hónapja nem írtam új bejegyzést, mert mindenféle más dologgal foglalkoztam, amikor tehettem blogoltam is azért. Például a radiocoston ill. csináltam néhány új blogot az új munkahelyem ill. egy fotós kurzus számára. Íme:

fotogramatika
lugio tv archívum
dunaszekcsőért teleház

és még két új mozgóképet





A tervem az, hogy a jövőben elsősorban filmes-fotós-képzőművészeti szöveggyűjteményként használom ezt a blogot... de majd elválik...
ennek megfelelően szerkezetileg is átalakítom majd.

2008. november 6., csütörtök

..a mű jelentése sohasem megfejtésében, hanem hatásában jut érvényre..

Beckett
Kafka

..nincs lényegi különbség a narkotikumok által keltett állapot és a misztikus élmények között..

ozu, kiarostami

..a művészet a társadalmi életben fellépő változásokra, új feltételekre, az általuk teremtett feszültségek elviselésére és a problémák nyitott kezelésére készít fel..

2008. július 14., hétfő

2008. május 14., szerda

Tükrök II.


..Ahogy az ember létezni kezd, úgy kezd mintegy birkózni a sorssal; egész létezése szüntelen élethalálharc azzal az iszonyú erővel, melynek karjaiból nincs menekvés. Szorosan közrefogja ez minden oldalról, és egyetlen pillanatra sem tágít mellőle. [...] Az embernek azonban nemcsak önmagán kívül van szüksége világra, mely tevékenységének hol serkentője, hol elemi közege, hol szerve; az ember önnön lényének középpontjában is gyökeret vert az ellensége, a vele szemben álló természet. Gyakran megállapították már, hogy az emberiség felemás jelenség, kétértelmű keveréke az isteni és az állati elemnek. Jól érezték, hogy az emberiség örök, változhatatlan jellegzetessége, hogy feloldhatatlan ellentmondésokat, feloldhatatlan rejtélyeket egyesít önmagában. [...] Az ember önmaga tiszta valójából és egy idegen lényből álló keverék. Sosem tud teljesen kifogástalan számot vetni a sorssal..

Friedrich Schlegel: A görög költészet tanulmányozásáról, 1795 (részlet)

2008. május 12., hétfő

Tükrök I.


Életem elért a végsőkig; undorodom a létezsétől, mely ízetlen, sótlan és értelemnélküli. S ha éhesebb lennénk még Pierrot-nál is, akkor sem tudnám lenyelni azt a magyarázatot, amelyet az emberek kínálnak. Az ember az ujját szokta ledugni a talajba, hogy azt megszagolva megtudja milyen a föld, én ujjamat a létezésbe dugom - s nem érzek semmit. Hol vagyok? Mit jelent az: világ? Mit takar ez a szó? Ki csalt bele engem ebbe az egészbe, s hagy itt most megfürödve? Ki vagyok? Hogyan kerültem ebbe a világba, miért nem kérdeztek meg előbb, miért nem tudatták velem korábban az erkölcsöket és szokásokat? Ezzel szemben egyszerűen csak belöktek a sorba, mintha csak egy lélekkufár portékája lennék. Hogyan lettem részese annak a nagy vállalkozásnak, amit valóságnak szokás nevezni? Miért kell ebben résztvevőnek lennem? Miért nem dönthetem el én ezt szabadon? S ha már ez elkerülhetetlen, akkor hol van a vezető, akinél panaszt tehetnék? Ha szabad egy megjegyzést: van ennek egyáltalán vezetője? Hova forduljak hát panaszommal? Hiszen a létezés egy diszkurzió, szabad hát kérnem, hogy elmélkedésemet tárgyalásra bocsássák? Ha a létezést olyannak vesszük, amilyen, nem az lenne a legjobb, ha megtapasztalnánk, hogy milyen is?

Kierkegaard: Az ismétlés, 1843 (részlet)