..Ahogy az ember létezni kezd, úgy kezd mintegy birkózni a sorssal; egész létezése szüntelen élethalálharc azzal az iszonyú erővel, melynek karjaiból nincs menekvés. Szorosan közrefogja ez minden oldalról, és egyetlen pillanatra sem tágít mellőle. [...] Az embernek azonban nemcsak önmagán kívül van szüksége világra, mely tevékenységének hol serkentője, hol elemi közege, hol szerve; az ember önnön lényének középpontjában is gyökeret vert az ellensége, a vele szemben álló természet. Gyakran megállapították már, hogy az emberiség felemás jelenség, kétértelmű keveréke az isteni és az állati elemnek. Jól érezték, hogy az emberiség örök, változhatatlan jellegzetessége, hogy feloldhatatlan ellentmondésokat, feloldhatatlan rejtélyeket egyesít önmagában. [...] Az ember önmaga tiszta valójából és egy idegen lényből álló keverék. Sosem tud teljesen kifogástalan számot vetni a sorssal..
Friedrich Schlegel: A görög költészet tanulmányozásáról, 1795 (részlet)
2 megjegyzés:
"Az ember önmaga tiszta valójából és egy idegen lényből álló keverék. Sosem tud teljesen kifogástalan számot vetni a sorssal.. "
ennek ellent szeretnék mondani:)
az ember tiszta valója a fennt említett két világ között van, azaz a középpontban, szóval nincs ott semmi idegen anyag. nem mikrokozmosz és nem is makrokozmosz, hanem egy isteni helyzet. igen, ennyire a kozéppontban vagyunk:) ezért lehetséges, hogy van felelősségérzetünk is (szabad akarat).
a sorssal meg igenis számot lehet vetni, kifogástalanul:)
szerencsés ember vagy :)
én ezt az idegent folymatasoan jelenvalónak érzem, s nem tudok mit kezdeni vele :(
Megjegyzés küldése