Hossz: 15 perc
Kép: fekete-fehér, szélesvásznú (ez még nem biztos)
Helyszín: Régi, öreg ház, kidőlt falakkal, egy domb tetején.
Szereplők: 3 idősebb vagy torz arcú férfi
Kép
Statikus, fotószerű beállítások, az alakokról, akik nem mozognak (a szájuk sem), egy-egy „klasszikus” festményre emlékeztető kompozícióba (nem konkrét kompozíciókra gondolok, csak jellegében, tulajdonságaiban hasonlóra). Tönkrement tárgyak közelije
A statikus beállításokat lehet, hogy ellenpontozni kéne. Arra gondoltam, hogy ezt a természet életteliségével és burjánzásával lehetne. A növények ellepik az emberi környezetet, élőlények mozgása (nyúl, őz, fácán stb.)
Hang
Szagatott, darabos, hangsúlytalan beszédmód, szavak egymásután rendezett sora, hangsúlyok nélkül, mintha kontextusukból kiragadva, önmagukban állnának. A felvétel úgy zajlana, hogy a szereplők nem tudnák milyen szöveget mondanak fel. Csak szavakat kapnának, amik nem lennének mondattá rendezve. Egyenként kellene kimondaniuk. S majd e viszonylag szűkre szabott szókincsből, az utómunka során állítanánk össze a szükséges mondatokat. E mondatok kísérnék a látható képeket.
Történet
A történet csupán ürügy lenne a fenti forma kibontására. (mint ahogy az nálam általában lenni szokott). Valószínűleg egy vagy több Beckett drámán alapulna (egyenlőre még nem találtam meg a megfelelő/ke/t). A történet párbeszédes formában bomlana ki, de mivel a szereplők mozdulatlanok, nem mozog a szájuk sem a szöveg alatt, ezért egymásra reagáló belső monológként is felfogható az, amit „mondanak”.
Női szereplőn még gondolkodom, bár egyre erősebb bennem az érzés, hogy nincs helye ebben a történetben :). Hacsak nem találok vmi lerobbant alkesz nőt, aki már férfimód szétitta magát vagy férfivá itta magát :).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése