2008. április 17., csütörtök

Széljegyzetek az első magyar vlogsorozathoz I.

Már régóta tervezem, hogy írok az onlysuckers-ről. Valamiért most végre elszántam magam, hogy ezt meg is tegyem. Nem leszek túl hosszú és valószínűleg egy csomó minden kimarad, ami még korábban jutott eszembe a sorozat kapcsán. De majd legfeljebb egy másik posztban kerül majd fel.



Többen is vlogoltak már az onlysuckers előtt, akár sorozatszerűen is. A legfőbb különbség, talán az hogy az onlysuckers egyszerre kötődik a tv-sorozatokhoz és ezzel párhuzamosan az új formához, műfajhoz a vloghoz. Egyfajta szimbiózis ez a hagyományos műfaj és a youtube ill. a videómegosztók világával. Ráadásul itt egy kitalált történetről van szó, ami persze nagyon életszagú, mivel nincs részletesen megírt forgatókönyv, nincsenek megírt jelenetek, csak szituációk vannak felvázolva.

A másik oldalról megközelítve, tulajdonképpen semmi eddigihez sem hasonlít az onlysuckers. Mivel lebontja mind a tv szériák dramaturgiáját, mind a vlogolás jellegzetes elemeit. Mindkettőt felhasználja, de vmi teljesen újat épít fel belőle. A sorozatok mindig úgy vannak felépítve, hogy meg akard nézni a következő epizódot, mindig vmit eltitkolnak, amit csak a következő részből tudhatsz meg. Itt szó sincs ilyesmiről és mégis várod hogy mi lesz. Alig található kapcsolódási pont az egymást követő darabok között. A szereplők, a párkapcsolati téma, a forma közös, de a részek önmagukban is működőképesek. Azt hiszem, ha nem ebben ebben a sorrendben kerültek volna fel, akkor is működnének. Van ugyan valamiféle íve, összefüggésrendszere az egymást követő videóknak, élettöredékeknek, önelemzéseknek, de sem nem a tv-sorozatok, sem nem a vlog sorozatoktól megszokott linearitásban, ok-okozatiságban. Ugrálunk az időben, a terekben, belső világokban. Lenyomatok ezek szűkre szabott világunkról, egy korosztály világáról, gondolkodásmódjáról.

Azt gondolom példanélküli és nagy jelentőségű dologról van szó, hiszen ennyire közvetlenül és hitelesen senki sem szól ma Magyarországon. Amit mégis hiányolok belőle azt talán pont az, ami az előnye is. Arról van szó, hogy nem ás a dolgok mélyére csak bemutatja őket, állapotrajzokat vázol. Hiába elemzik magukat, helyzeteiket a szereplők mégsem sejlenek fel a valódi okok. Viszont pont ezért gondolkodásra ébresztheti a nézőt, hogy magába nézzen, hogy megvizsgálja ő maga hol bújik meg ebben a történetben. Mert hogy mindannyian benne vagyunk az tagadhatatlan. A kamera tükrében nemcsak a szereplők jelennek meg, a néző is magára ismerhet, vagy épp ellenkezőleg vitára, párbeszédre ösztökélhetik a látottak.

3 megjegyzés:

onlysuckers fall in love írta...

nagyon megtisztelő, hogy írsz az onlysuckersről! :)
magyar vloggert nem találtam még a neten, pedig sokat kerestem, tényleg, mielőtt belefogtunk a sorozatba. vloggoláson sok mindent lehet érteni, én speciál a klasszikus vloggolásra gondolok, ami nincsen magyarországon, amikor az "egyszeri" kisember leül a kamera elé és odamondja stb, zehát nem a "sztárságról" lenni itt szó. aztán ebből sok forma jöhet ki, a vágások által és a többi.
a film a felszínen mozog, az biztos, de a cél az, hogy a felszín és a mélység egy legyen a néző fejében. persze ez majd a második évedban talán sikerül:)

roomann írta...

magyarokba én se futottam bele. inkább azt akartam csak hangsúlyozni az egésszel, hogy szerintem a vlog forma használatának módjában van az újszerűsége a sorozatnak és nem annyira abban, hogy odamondogatós videók vannak feltöltve. számomra pont az az izgalmas az egészben, ahogy ezek a tördedékek mégiscsak kilakítanak a fejünkben valamiféle összképet, szólnak valamiről, és nem csak egy emeber hülyeségei (bár időnként ez is érdekes tud lenni).

az onlysuckers a vlog határait feszegeti, a vlogolásban rejlő filmes lehetőségeket mutatja meg, ettől óriási elsősorban a számomra, így még senki sem használta szerintem, legalábbis én nem futottam még bele.

meg kéne mutatni a jelesnek kiváncsi vagyok mit szólna hozzá! :)

további jó munkát!
aztán lehet hogy írogatok még

bár talán az lenne a legfrappánsabb ha én is csinálnék egy videót :)

elelmző, kritkiai videót... vastagkeretes szeműveg, kötött pulcsi, kilógó inggallér, szakáll, mint a lélek ismerője, ülnék mint egy tévébemondó :) mint az egy bagatellben a szociólógus, mondanám az okosságokat :)

interjút készítenék a stábbal, vendégeket hívnék meg vagy éppen hosszú monólógokat tartanék :)....

Renato Csatich írta...

hát figyi, ha te is a részese akarsz lenni eme történelmi diskurzusnak, akkor várom a vlogodat, aztán illesztem is be a blogba:)
erre biztos reagálnék, meg a gblogger is szerintem.
na? :)