Doku-animáció

Chris Landreth: Ryan



Ryan Larkin: Syrinx



kapcsolódó cikk (Kiss Gábor Zoltán: Pszichorealizmus és élettörténet)

Tillmann J. A. Részlegességünk rendjei

Ha az ember egy repülőgépet akar repülés
közben ábrázolni, nem fest csendéletet. (Marcel Duchamp)

A mindközönségesen életnek nevezett, különféleképpen érdes és édes élménykört aligha vélhetjük csendéletnek. Ebben a jelenben nem rendezhetjük el ezer és ezer részletét egy mégoly sűrített és vonatkozásokban mérhetetlenül gazdag állóképben sem. Nem is vehetjük kézbe mint egy szoftverétől megfosztott koponyát, hogy elmerengjünk felette. A növekvő sebességek korában felcseperedve némileg másként meredünk magunkra: csendélettelenül és majdhogynem állandósult átmenetek között. Az ember a legszerényebb (és korhűség tekintetében nehezen felülmúlható) megfogalmazás szerint lágy gépezet, Soft Machine. Aféle sérülékeny alanyi apparátus. Hisz az organikusat, az elevent mindegyre az anorganikus váltja fel. Az állat-analógiáknak bealkonyult. Már nem az élő lényekben, a vad vagy kevésbé vad állatokban ismerünk magunkra, hanem a gépekben. Nem a lovak, tevék vagy szamarak rezdülését érezzük, hanem a fordulat és rezgésszámokat. A vizslákkal űzött vadászat helyett videóknak engedjük át a vadakat: Gondolataink, kívánságaink és cselekedeteink robotizálódnak; élni annyit jelent, mint apparátusokat táplálni és általuk táplálva lenni - írja Vilém Flusser.
Úgy tűnik, lassanként megvalósítjuk metafóráinkat: valóban lágy és légies gépezetekké válunk. Noha nem szűnünk meg átérezni a testünket-lelkünket átható nehézkedést. (Különböző kvantumokban érkező követeik - a mélymenetek, melankóliák, mindenkori más- és aznapok - gondoskodnak erről.) Légiességünk egyszerre képletes és valóságos: olykor valóban szárnyra kapunk; a sugárhajtóművek szárnyakat adnak vágyainknak, máskor csak képzeletben szárnyalunk. Emelkedettségünk apadásával arányosan eszközeinkkel könnyítünk magunkon. Kilovaglás vagy vándorlás helyett a közvetett érintkezés vonalait és hálózatait kivitelezzük. Kihelyezzük memóriánkat, protézisekkel hosszabbítjuk meg hiányzó tagjainkat. Távirányítókkal növeljük tespedtségünket, tágítjuk hatókörünket. A hatalmunkat.


A korábbi kényszereket más típusú, kevésbé kézzelfogható kötelékekkel váltjuk fel. Társadalomtestünket feltagoltuk, szakosított szeletekbe szerveztük. A társulásban elfoglalt helyzetünknek megfelelõ tartozkodási területeinket különféle szimbolikus és kézzel is fogható kínai falakkal szigeteljük el egymástól. Száz és ezer szegmentumra széthullott szigettenger képezi tájainkat. A széttagolódás a haladásunkkal szövődő háló bonyolódásával arányos és a tárgyterületek közt éppúgy terjed, mint a magunkfajta lények közt. Hiába hitegetnek egyre újabb egymásra néző elektronikus ablakokkal.
Lágy léghajónk az élet szférákra szakadt tengerén halad. Időről-időre változatos valóságvidékeken vonulunk végig. Nomadizálunk: az éppen felmerülő ténylegelők letarolása után más mezőkre vetünk szemet. A dolgok és teendők ritmikus rotációját követve periódikusan visszatérünk: a párhuzamos pillanatok többnyire egyazon tájon érnek. Hol légiesen, hol pedig gépiesen lendülünk át egyik életszegletből a másikba. Tiltakozva, elragadtatva vagy egyszerűen csak tudomásul véve a tovahaladásra késztető tényeket, ráállunk a körülöttünk kialakult ritmusokra.
Vándorlásunkban elég sok a szabályosság. A gépesített élet közös rítusa észrevétlen folyamattá egyenesíti ki szaggatottságunkat. Állandóan áthidalásokat teremtünk vagy képezünk magunkban: két távoleső tájék, tárgyterület vagy akár tekintet között. Folyvást határokon hágunk át, különféle időzónákat és életmozzanatokat keresztezünk. Még meg sem érkeztünk, máris továbbállunk. Nincs maradásunk: egyhelyben is távolodunk. A konstelláció itt éppúgy változik körülöttünk, mint felettünk.
Ezenközben olykor elkerülhetetlenül visszanézünk: áttekintjük emléktárlóink tartalmát, összevetünk, elkülönítünk és összegzünk. Tapasztalatból tudjuk, hogy a valóság perspektívákban van adva (Szabó Lajos). Már csak ezért sem maradhatunk meg állandóan ebben a metszetben: tudatosítanunk kell távlatváltozásainkat, a különböző perspektívák egyidejű érvényességét, és megértésük egymás után adódó lehetőségét. Akárcsak egésszé összeállásuk reményét - ennek evilági lehetetlenségével egyetemben.)
Körforgásaink változó és egymástól gyakran különböző aktuális középpontok körül folynak. Megmozgatottságunk sebessége egyszerre szabdalja szét és erősíti fel szubjektivitásunkat: "tárgyszerűbbé", azaz tárgyakhoz tapadóbbá teszi és a személyes megközelítés szeszélyének teszi ki.
Gyorsulásunk túllépett egy láthatatlan határon. És ahogy a hang- és a fénysebesség határain is rendkívüli változások állnak be, úgy velünk is előre nem látható események történnek az életsebesség határának átlépésekor. Az élmények és észleletek torlódására felfogóberendezésünk szaggatottsággal felel: időszaki érzékeléskieséssel, hosszabb-rövidebb ideig tartó eszméletkihagyással, szétszórtsággal. Néha már-már stroboszkópikus megvilágításban látjuk a világot: éles, vakító villanások váltakoznak az eszméletlenség félhomályával.
Helyhez kötöttségünknek vége; vitathatatlanul nomádokká váltunk. És az útra szinte mindent magunkkal kell vinnünk. Az életritmusunk megválasztásának szabadsága valamelyest rajtunk is áll. A rotáció réseiben, a szaggatottság szüneteiben módunk van a feleszmélésre, a kitekintésre, más mozgásformák fellelésére és továbbfejlesztésére, akárcsak égető kérdéseink felvetésére és egymást közti fejtegetésére.


Mindez képekben és szavakban körvonalazódik. És a közös nyelv medrében folyik: a képek és szavak egymást át-meg-átjáró folyamában. A megértés érdekében egyezményes fogalmakat és metafórákat alkalmazunk: sűrűn kódolt jeleket és széles sávú szállítóeszközöket. Szóval kíséreljük meg egymás megszólítását. A szavak szelleme nálunknál magasabbra szárnyal, ezért is folyamodhatunk a követéséhez - mióta beszélgetéssé váltunk és hallani tudunk egymástól (Hölderlin).
Részleges belátásainkat racionalizáljuk: egymástól távoleső tények, területek, pontok és (folyamat)vonalak között logikainak nevezett kapcsolatokat fedünk fel. Ezek mindenhatóságában ma már nem feltétlenül hiszünk - túl sok helyen szakad meg a kapcsolat és feslik fel a szövedék. A keletkező résekben pedig roppant kiterjedések sejlenek fel. A szakadások közt úgyszólván szirtről szirtre szökdécselünk. Közben, a közbeeső nyugalomszünetekben kell elmerengenünk, a következő vágasszerű váltásra felkészülnünk. Ezért is kell gyakorlatoznunk éppúgy az érzékenységben mint a rezdületlenségben, úgy az eszközök kezelésében mint az eszköztelenségben, nem kevésbé a teljességre törekvésben mint a lemondásban.

a szöveg eredeti helye itt

Bloghatás

Annak hogy blogot kezdtem írni két alapvető oka van. Az egyik, hogy világ életembe szerettem volna naplót írni, de ez valahogy nem akart összejönni. A blog persze egy kicsit más műfaj, hiszen ezt mások is olvassák, vagy legalábbis olvashatják, amiből az következik, hogy nem azt írom le és nem úgy írom le, ahogy egy naplóban tenném. Minnél jobban inkognitóban van egy blogger, annál szabadabban ír. Persze olyanok is vannak (bár nagyon kevesen), akik a nyíltságot minden szinten, azonos mértékben meg tudják tartani, de én sajnos nem tartozom közéjük.

A másik ok amiért írni kezdtem, maga az írás... Nehezen megy... Kínkeservesen. Talán egyszer majd megszabadulok e nehézkedéstől. A blogírás jó eszköze lehet ennek.

Mindezek mellett egyre fontosabbnak tartom, hogy dokumentájam azt, ami történik velem. Felépítsem a múltamat, böngészehtővé, visszakeresehetővé váljak.

Az önös érdekek mellett az is motívál, hogy hátha vki mást is érdekel amit írok, hátha mást is inspirál amire éppen rátalálok.

Doll Face

Andy Huang animació

Iszka utazása

Tegnap megnéztem az Iszka utazása című Bollók Csaba filmet. Felemás érzéseim vannak vele kapcsolatban. Egyrészt kiváló az alapanyag és ez átüt szinte minden képen. Viszont a fiktív és az inprovizatív elemek nem símulnak egymásba. Hol azt érzem, hogy egy kalsszikus nyelvet látok (kocsizások), hol pedig egy sokkal szabadabb elbeszélésmód kerül előtérbe (ez a gyakoribb). Szóval egy kissé heterogén a film szövete, de mindezzel együtt kihagyhatatlan mozi.

A film után beszélgetés is volt a rendezővel. Turnacker Katalin és Pólya Tamás voltak kérdezők. Az egyik legfontosabb és visszatérő elem a nyomoron átsugárzó derű és élni akarás motívuma volt, illetve a film elő és utótörténete is hangsúlyos szerepett kapott. Egy kicsit olyan volt mintha a film tovább folyatódott volna a valóságban, mintha a valóság is a film része lett volna és fordítva. Ezzel kapcsolatban sok érdesség olvasható az Iszka blogjában. Ime egy kis ízelítő az utótörténetből.

Élménydömping

Már napok óta tervezem az írást, most végre sikerült. A konferencia második napján egy „internet kávézóban” reggeliztem, ahol összeismerkedtem egy helyi sráccal, akivel aztán körbeutaztuk a fél várost. Úgy elhúzódott az idő, hogy a színházról szóló előadásokról nagyrészt lemaradtam, pedig mint később hallottam elég színvonalasak voltak. Némileg pótolta ezt a hiányt Schuller Gabriellával (ő volt az egyik előadó), és Halász Péterrel ill. Deák-Sárosi Lászlóval (ő volt a szobatársam) folytatott beszélgetés, az este folyamán. Színházról és filmekről beszégettünk. Például, hogy Jeles tulajdonképpen pótcselekvésnek tekinetette/tekinti a színházat, vagyis hogy mennyiben befolyásolja ez e munkáinak a megítélését. Vagy például arról, hogy Bódy videomunkái mennyire bírnak aktualitással manapság, nemcsupán-e egy technikai újítással való kísérletezés példái, amit ma már messze túlhaladtak? Illetve általánosabb formában is felvetődött a kérdés, azaz hogy mennyire hordozzák magukon a filmek saját korukat, mennyiben válnak hiteltelenné, elavultá, naivvá, gyermeteggé? A beszélgetés vége felé, némi nézeteltérésbe keveredtem Lászlóval, Jancsó utóbbi filmjei okán. Különösen az Ede megevé ebédem volt szálka szemében. Gyűlöletkeltő műként beszélt róla. Úgy érvelt hogy hiába von vissza mindent Jancsó, amit kimond, ennek ellenére átjön egy szándékolt és egyértelmű ideológia, aminek semmi köze az igazsághoz. Én inkább azt mondanám, hogy annyira eldurvult a helyzet ma Mo.-on, minden kifordult eredeti jelentéséből. Jó példa erre az árpádsávos zászló, vagy a forradalomról alkotott kép. Azt persze nem vitatom, hogy a kimondások és visszavonások is közvetítenek egyfajta értékrendet, de semmiképp sem gondolom, hogy ezek mögött bármiféle gyűlöletkeltő szándék lenne, az aki mégis ezt látja mögötte csupán azt jelzi, hogy komolyan vesz vmi olyat, ami alól már rég kicsúszott a talaj, aminek nincs létjogosultsága, amire Jancsó sem kíván építeni semmit. Azt pedig, hogy szabadon gondolkodik, nem kéne a szemére vetni, elég ritka manapság. László véleménye bővebben itt olvasható.

De nem akarok ennyire előre szaladni (és eltérni a témától), mert estig még sok egyéb dolog történt. Például kiváló halászlé, kiváló úriemberek társaságában :). Egy jó kis kiállítás a REÖK Palotában, Perovics Zoltán díszlettervező munkáiból "Metanoia lomtár" címmel. A kiállítást Jeles András nyitotta meg, elég rendhagyó módon. Egy Simone Weil idézetet írt fel krétával egy fekete fatáblára, lassan, időnként letörölve, majd újraírva bizonyos részleteket, miközben halk zene szólt mi "nézők" sötétben vártuk, hogy végezzen a művelettel. Befejezvén az írást vmi hasonlót mondott: "a kiállítás meg van nyitva" :). Az idézet a következő volt:

A szépség labirintus. Sokan elindulnak benne, de feleúton elfáradnak. Csak keveseknek van erejük bejutni a labirintus közepébe. Ott Isten várja, fölfalja és kiokádja őket. Akkor – e választott kevesek – kijönnek a labirintusból, megállnak a labirintus bejáratában, s az arra jövőket szelíden befelé tessékelik.


A munkák egyszerre voltak nyomasztóak és bályosak, ridegek és melegséget árasztóak. Apró szigetek különös világa, életnyomok gyűjteményei, megszokott és szürreális tárgyak, komikus egymásmelletiségek, mozgó építmények. Díszletek, melyek önálló alkotásként is megállják a helyüket.

A kiállítást követően a Grand Café mozitermében beszélgetett Báron György Jeles Andrással. Ami az előző napi beszélgetésekhez hasonlóan jól sikerült. A lámpafények fogságában feszengő Jeles úgy tűnt hamar megszabadult szemét vakító béklyóitól, köszönhető az érdekes kérdéseknek, tartalmas hozzászólásoknak. Többek között az is kiderült, hogy készül az új Jeles film, témája a 19. század.

A nap záróprogramjaként a Hólyagcirkusz Társulat, Jeles Kedves ismerősök című darabjának zenei anyagát adta elő. Ami olyannyira tetszett, hogy vásároltam is két albumot tőlük.

Sajnos a konferencia utolsó napján már nem tudtam részt venni! Délelőtt 10-kor indultam vissza Pécsre, sok-sok tapasztalattal gazdagodva, maradandó élményeket szerzve!

Köszönet és gratula a szervezőkenk!

Helyzetjelentés

Eltelt az első nap. Túl vagyok a nehezén, most már szabadon élvezem a programokat. A tegnapi napból elsősorban két beszélgetés hagyott bennem mélyebb nyomokat. Az egyik Zalán Vince Bódy-kötet bemutatója volt (beszégetőtárs Füzi Izabella volt). Ahol talán az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy miért nem nézünk Bódy filmeket, miért nincsenek jobban a köztudatban ezek a munkák, miért csak egy szűk réteg kíváncsi rájuk? Zalán Vince válasza egyszerű volt, de a lényegre tapintó. Azért mert nem elérhetőek a filmjei. Szemléletes példája a főzelék esete volt. Az ugyanis, hogy mivel a fiatalok nem ismerik a főzeléket, ezért nemis eszenk főzeléket :).


Talán még fontosabb azon kijelentése, hogy Bódy volt az, aki szinte egyedüállóként állította vissza a magyar film polgárjogát, megszabadítva az gazdasági mechanizmusok fogságából, utat nyitva a művészi kiteljesedés felé. Asszem ez Jelesre is elmondható, de ez a beszélgetés nem róla szólt. A másik beszélgetés Bódy személyéről és filmjeiről szólt. Vendégek Csaplár Vilmos (Bódy alkotótársa, forgatókönyvírója...), Szilágyi Ákos (költő, esztéta...), Báron György (filmkritikus) és a moderátor Forgács András (iró, szintén együttdolgozott több filmben Bódyval). A beszélgetés hosszan elnyúlt, de annál érdekfeszítőbb volt. Szó esett Bódy szervező tehetségéről, szerepeiről, csáberejéről, s ügynöki múltjáról, filmjeinek megvalósítási körülményeiről. Az ügynöki múlt kapcsán lényegében az derült ki, hogy mivel nem lehet tudni semmit a beszervezése körülményeiről, mivel ezek a dossziék még mindig nem hozzáférhetőek, csak a jelentéseit lehet megtekinteni, ezért nem is lehet ítélkezni. A jelentések kapcsán Csaplár Vilmos elmondta, hogy Bódy a jelentéseit nem volt hajlandó sem leírni, sem magnóra mondani, viszont annál többet beszélt, amit az írnok csak üggyel bajjal tudott követni. Másrészt azt is hangsúlyozta, hogy Bódy a legnagyobb bűntetést rótta ki magára öngyilkosságával. Bár azt nem tudjuk, hogy pontosan mi volt az oka annak, hogy önkezével vessen véget életének. Furcsa, hogy pont ezt emelem ki a beszélgetésből, miközben talán ennek van a legkevesebb jelentősége életművének megítélése kapcsán. De az bizonyos, hogy ez a szerep, sokban befolyásolta működését, és hát elég aktuális kérdés mmanapság. Forgács András azt mondta, hogy neki belefért még ez a szerep is Bódy személyiségébe és amikor megtudta tulajdonképpen semmi sem változott. Csaplár azért hozzáfűzte, hogy az zavarja Bódy ügynöki múltjával kapcsoltban, hogy azokkal szövetkezett, akiket nem kedvelt és úgy hogy ebből kihagyta azokat, akiket kedvelt. Elképzelhető, hogy többek között ez az ellentmondás vezetett öngyilkosságához is. De ezek már csak feltételezések. Amíg nem lehet hozzáférni minden dokumentumhoz, addig nem lehet érdemben nyilatkozni az üggyel kapcsolatban. Ezen kívül visszatérő elem volt Bódyval kapcsoltban, hogy mindenkit le tudott venni a lábáról, mindig tudta kivel kell kapcsolatba kerülnie ahhoz hogy elérje célját. Szervezőképessége, elméleti jártassága, filmes látásmódja példanélküli volt a szakmában mind Magyarországon, mind külföldön.

Már készítettem pár képen, viszont itt nincs USB úgyhogy majd később töltöm fel őket.

Végül a saját előadásomat is megemlíteném, mely bár egyáltalán nem sikerült fergetegesen, arra azért büszke vagyok, hogy a 8 pályázó közül az első háromba kerültem, s különdijjal értékelték munkámat.

Mai nap Jeles kerül a középpontba, amit kíváncsian várok, többek között azért is mivel személyesen még nem találkoztam vele...

Majd mindenről beszámolok, most egyenlőre ennyi.

Folytatása következik...

Jeles

Még a konferencia előtt egy kis ízelítő Jeles írásaiból. Csütörtökön ha sikerül netközelbe kerülnöm, beszámolok majd a történtekről.

A konferencia programja megtekinthető itt és letölthető pdf-ben innen. Lesz kiállítás, fejtágítás, filmvetítés, élőzene. Minden mi szem szájnak ingere. Remélem!


Nevetséges, hogy a „szellemi termékek” valami obskurus versengés jegyében születnek, s az így gerjesztett alkotmányok legmagasabb ambíciója akkor teljesül, ha sikerül a legkisebb közös többszörös, a derék átlag díszes fegyverzetében megjelenni. (Jeles András: Teremtés, lidércnyomás. 23. o.)

hehehe... jó kis szöveg egy konferencia előtt, a szellemi termékek felellegvárában...

---

Már tisztán látom, hogy ami igazán jelentős, az a látható és ünnepelt alatt van, apokrif. (Jeles András: Büntető század. 10. o.)

---

Meggyőződésem ugyanis, hogy valódi filmelmélet csak filmen születhet meg. Pontosabban kifejezve ez azt jelenti, hogy a film területén azok a vizsgálódások jelentik a tényleges teóriát, amelyek ebben az audiovizuális közegben jelennek meg. Más kérdés persze, hogy mindig lesznek olyanok, akik mindezt foglalkozásszerűen csinálják, leírják a teóriát és ezzel tulajdonképpen azt verbalizálják, ami a praxisban létrejött. (Kövesdi Rózsa: Elvek és tervek. Beszélgetés Jeles Andrással)

---

Mennyi sok pénzbe kerül előállítani egy kevéske nyomorúságos életet! … És amikor elhangzik, hogy „ennyi” – a statiszták, mintha a Teremtő fuvallat volna rájuk, gumiállatokként megtelnek élettel, teljesen ingyér, képen kívül. (Jeles András: Teremtés, lidércnyomás. 64. o.)

---

Én mindenre utólag jövök rá. A legutóbbi filmemnél azon kaptam magam, hogy ha nem jönnek be kiszámíthatatlan, remélhetetlen véletlenek, akkor... hát nem is tudom, milyen ócskaság került volna ki a kezem alól. A hideg veríték önt el, amikor utólag rádöbbenek, mennyire véletlenszerű ez az egész (Báron György: Auschwitz működik. Beszélgetés Jeles Andrással)

Bagatell

Jövő hét végén megyek egy konferenciára Szegedre. A címe "Kettős Vetítés". A fókuszban Bódy Gábor és Jeles András műveinek elemző vizsgálata áll. Előadásomban a Meghallgatás és az Egy bagatell műveket vetem össze.

Az egész úgy kezdődött, hogy az előző szemeszterben részt vettem Zalán Vince Bódy Gáborról szóló kurzusán. Az ő buzdítására jelentkeztem erre a pályázatra és bővítettem ki akkori írásomat.

Itt most az eredeti, az Egy bagatellről szóló dolgozat következik.

De előtte még íme a film



négyből egy bagatell

"minden kísérlet lényege, akár valamilyen tagadó-destruktív, akár teoretikus-konstruktív megfontolás termékei, hogy – ha valamiféle eredményre jut –, az eredmények önmaguktól, áttételesen fölszívódnak a társadalom tudatába" (bódy gábor).


több mint kísérleti film
a kísérleti film szerepe meghatározó bódy munkásságában. a filmnyelvi sorozat (új audióvizuális nyelvezet körülírása) elindítása és a K/3 csoport megalapítása (a kísérleti film újraszervezése), majd a MAFILM keretein belül kísérleti szekció irányítása, ha rövid időre is, de segítette a hazai experimentális filmezés kibontakozásának lehetőségét, és nem utolsó sorban hozzájárult az új narrativitás megteremtéséhez. bódy országhatárokat határokat átívelő filmes víziója („experimentális mozgóképi kutatások nemzetközi összehangolására törekszem” – írja önéletrajzában) azonban nem tudott megvalósulni.

a kísérleti filmezés, a film specifikumának feltárására, a filmnyelv megújítására irányuló törekvés . így többek között feladata lehet a film kifejezőeszközeinek felkutatása, ill. a film hatásmechanizmusának vizsgálata. láthatóan, tehát fontos elméleti szerepe van. filmelmélet a film nyelvén. a film metanyelve. a filmet elemző film . elemi szinten próbál jelentésösszefüggéseket feltárni, formákat, helyzeteket boncolni tudományos igénnyel. hogyan kommunikál a film? hogyan tulajdonítunk jelentést a hangos mozgóképnek? mire használható a film mint médium? milyen a film viszonya más médiumokhoz ill. a film mint különböző médiumok együttes megjelenítője, milyen lehetőségeket rejt magában?
másrészt a kísérleti filmek „a nagyipari film-, vagy televíziós műsorgyártás és forgalmazás keretein kívül jöttek létre; mint ilyenek, spontán, vagy deklarált módon szakítottak annak konvencióival” . filmkészítés jövőjéről, lehetőségeiről gondolkodva mutat utat, felülvizsgálva, elutasítva az elavult, kiüresedett formákat.

bódy a kísérleti film célját tekintve három alapvető típust különít el. az experimentális film „reflektálhat először is magára a filmezés tényére [...] tehát a filmre mint kommunikációs aktusra irányítja a figyelmet. ezek főként destrukciós irányzatok, de ha egy destrukciós folyamat alapos, akkor, mint a röntgensugárzás, kiadja annak a negatív formáját, ami útjában áll”. ezek a nyelvújító törekvések, a korábbi formák felülvizsgálata, destrukciója útján. az egy bagatell talán leginkább ebbe a csoportba sorolható.

„a második fő irányzat analitikus: a használatos formákat artikulálja. végül is konstruktív beállítottságú, még ha a redukció során olyan kis egységekig megy is vissza, amelyekre a <> joggal mondja, hogy <>” ez a tudományos módszert alkalmazó kísérleti film típusa. megfigyel, elemekre bont, konstruál, laboratóriumi körülmények között.

„a harmadik irányzat a filmkészítés tematikai bázisát tágítja sarkosan. nyilvánvaló, hogy egy-egy médium tematikai bázisa minden kor kultúrájában behatárolt; a lét számos megnyilvánulása ezen kívül reked. amikor a festő csendélet tárgyául virág helyett konzervdobozt választ, ugyanúgy a konvencionális tematikai bázist tágítja, mint a filmes, aki az életnek a játékfilmből rendszerint kívül rekedő témáira irányítja kameráját. a szexualitás, a nyomor, a hulladékvilág, az ideológiai tabu jelenségeinek puszta rögzítése adott esetben revelatív és jelszerű lehet”

mondanom sem kell, hogy bódy kísérleti filmjei mindhárom irányzatból táplálkoznak. a hetvenes években a BBS-ben kialakuló elméleti vita lényegi kiindulópontja volt, hogy „elutasítottuk a hatvanas években kialakult fikciós típusokat, nemcsak a játékfilmek, hanem az akkori dokumentumfilmek egész fikciós rendszerét” – mondja bódy. az új narrativitás elemei nemcsak mozifilmjeiben, de kísérleti filmeiben is nyomon követhetőek. másrészt az elméleti hozzáállás sem idegen tőle. csatlakozva a film szemiotikai megközelítéséhez, maga is több előadást tartott, írásai jelentek meg a témakörben . filmjeit az elemző, kozmikus mozgások alapjain nyugvó látásmód, a véletlenekben rejlő szabályszerűség keresése, a tudós művész dekonstruáló és konstruáló szemlélete határozza meg.

bódy a filmet mint nyelvet közelítette meg. kísérleti filmeiben e nyelv működését vizsgálta. a négy bagatell a filmyelvi sorozat négy filmjét köti össze. írásomban az egy bagatellel foglalkozom. a bagatell szó eredeti jelentése csekélység, de a művészetben a kísérletezés (pl.: bartók béla tizennégy bagatell című zongoradarabja), a lényegi elemek vizsgálata, a „laboratóriumi” közeg, „zárt tér” megteremtése. csak azok a tényezők, egységek maradjanak meg benne, amik pusztán a vizsgálandó terület specifikus elemei. hasonló megjelölés, mint a cinema pur, vagy a triviális film. az egy bagatell is egy „egyszerű” helyzetet vizsgál. két „tér”, „esemény”, „történés”, „tartalom”, „beszédmód” stb. interferenciáját, egymásra hatását elemzi, mutatja be. mi történik akkor, ha két egymástól teljesen különböző területet ütköztetünk egymással. hamar eszünkbe jut az orosz montázsiskola eredményei és az eisensteini képlet 1+1=3. milyen viszony alakul ki a két tér egyes elemei között. mi az ami összekapcsolja és mi az ami elválasztja, szembefordítja őket akár úgy hogy az egyik megsemmisíti a másikat. a részeg cigány illusztrálja a szociológus monológját vagy kontrasztba kerül azzal, netán nevetségessé válik valamelyikük. e két terület a jelentésrétegek egész sorozatát hozza létre.


a valóság és a „tudomány” kontrasztja
bódy a „tudós művész” jól ismerte mind a tudomány, mind a művészet formai kiüresedésének jelenségét. amikor a nyelv csupán az esemény leírására és nem a megértésére szolgál. amkor csak mondjuk a szavakat, de nincs mögöttük semmi, csupán egy áltudományos ömlengés, tudálékos frázisok tartalom nélkül. egy mindentudó objektív szemszög nevetséges álcája mögé bújva ítéletet mondunk a világról. az egy bagatell iróniája ebből fakad. a részeg cigány kísérleti nyúlként illusztrálja a szociológus tudományoskodó beszédét. az illusztratív szerep azonban nem működik megfelelően, több „hiba” is becsúszik. először is a két eseménynek szinte semmi köze sincs egymáshoz, mégha kadnak is olyan pontok amik látszólag összekötik őket. másrészt a filmalkotó több filmnyelvi eszközt is alkalmaz annak érdekében, hogy az illusztratív viszonyt ellehetetlenítse. az dilettáns tudóst végérvényesen elszakítsa a kísérleti nyúlától .

szociológus olvassa a szöveget, ami már önmagában elbizonytalanító hatású a felkészültségét illetően. ráadásul olyan gesztusokat tesz, ami ellenmegy az általa előadott szöveg objektivitásának. El-el mosolyodik, nagyokat nyel, a tudós szerepet erőltet magára, már önmagáhban is nevetségessé teszik. az angol fordító hangja ahelyett, hogy komolyabbá tenné az elhangzottakat még tovább rombolja az tudós álcát. a szociológus tankönyv ízű beszéde sehogy sem akar illeszkedni a valósághoz, láthatóan még ő sem veszi komolyan amit mond, vagy nem érti és ez még rosszabb. a részeg cigány is jókat kuncog az egészen. és nem ő válik nevetségessé. tudatlansága eltörpül a tudomány zsarnoksága mellett. kiszolgáltatott állatkerti majom, udvari bolond vagy cirkuszi bohóc. ám ezek a jegyek szép lassan, sőt egyre inkább a szociológusra tevődnek át, éppen a kölcsönhatás, a reflexió következtében. a két szólam interferenciájából születik meg a jelentés.
a tudomány általánosságai gyakran mennyire távol kerülnek a valóságtól. a szociológus monológjában (mint egy tv bemondó) szövegszerűen is megjelenik, hogy a „fő ellenség a technika és a tudomány” (a hippie szerző egyik tételét idézve, összefoglalva). mintha az közvetítené a szociológus üzenete, hogyha timothy szerint megfogalmazot utat választjuk akkor a részeg cigány sorsára jutunk. és itt szintén a 60-as évek dokumentumfilmes gyakorlatának kritikáját figyelhetjük meg, a nagy szentenciák megfogalmazása, a tanulságok színpadias levonása, az objektivitás látszata mögé rejtve. ha tényleg ez jellemzi a tudományt, ha ilyen a tudományosság, akkor valóban veszélyes az emberre nézve. meneküljön ki merre lát.


a film mágikus hatalma
bódy az egy bagatellben a hagyományos dokumentumfilm készítés dekonstrukciójával, az irónia eszközével, nemcsak azt mutatja meg, ami helytelen, ami hibás, hanem a folymat, a két szólam interferenciája, az alkalmazott filmes és nem filmes eszközök egymásra hatása „kiadja annak a negatív formáját, ami útjában áll”. „éppen ezért érdekel a film – írja –, mint a közlés médiuma, mert benne egymásra lehet vonatkoztatni a különféle elkülönült kulturális kódrendszereket – mint a beszéd, a mozgás, a zene stb. –; amelyek így nemcsak hatásként totalizálhatók, hanem az egyik a másikat értelmezheti, tagolhatja. A filmben éppen ez a nagyszerű lehetőség, hogy a különböző médiumok kölcsönös egymásra vonatkoztatásával különféle gondolati rendszerek bonyolultan kiegyensúlyozott egysége jöhet létre”. az egy bagatellben is jól látható, hogy még ilyen elemi szintre redukált filmben is mennyire összetett jelentésréteg alakulhat ki a beszéd, a mozgás (pl.: tánc, kameramozgás), zene stb. által. a kész filmet az egyes elemek bonyolult hálózata, kölcsönhatása határozza meg, létrehozva vmi olyat, ami a valóságban nem létezik. és mégis a mechanizmusain, belső logikáján, érzelmi hatásán keresztül a valóságot tárja fel, mutatja meg.

az egy bagatell kísérleti jellegét a folymatos önrfelexív jegyek is erősítik. a film anyagára utaló jegyek nemcsak utal arra, hogy egy filmet látnuk, hanem kettős keretbe foglalja a történéseket, hangsúlyozva a zárt rendszert, azaz a kísérleti közeget. a megjelenő számok és ábrák is ezt a jelzik. egyrészről ez egy film, mely önmagát, önnön lehetőségeit ábrázolja, másrészt megjelenít egy problémát is, hogy a valóság objektív lenyomta csakis szubjektív módon rendezőthet el. ebben rejlik a film specifikuma. ez az ellentmondás táplálja minden megjelenített elem együvé tartozását és különállását, egymásra vonatkozását, jelentésteremtő hatását . a film egyszerre lehet a leleplezés eszköze és a hazúgság eszköze. leleplez, amikor megmutatja az események valós hátterét, elkendőz, amikor úgy teszi ezt, hogy valósként láttat olyan dolgokat, amik nicsenek vagy nem úgy vannak, ahogy megjeleníti őket.

az egy bagatell a felszínen a kábítószerek és az alkohol társadalomban betöltött szerepéről szól, különösen a kortárs amerikai hippie mozgalomra reflektál. a kábítószer és az alkohol egyrészről a mágikus, ősi világ személyiség felszabadító szere, másrészt a filmbeli tudományos álláspont látszólagos objektivitása mögött felsejlik az elítélő … a már említett viszony ami a szöveg és a szociológus között, ill. a szemléltető eszköz és a szöveg között. a szociológus szekpticizmusát timoty elméletével szemben alátámasztja a részeg cigány viselkedése. ugyanakkor a szociológus is lelepleződik, tudományossága hiteltelenné válik, egyedül a részeg cigány marad őszinte. a mágia mégis felülkerekedik.

a szociológus monológját hallgatva az a benyomásunk is támadhat, hogy az alkoholról és kábítószerről mondottak a filmről, a film társadalmi szerepéről is szólnak. a film mint kábítószer elképzelés is mindkét irányba értelmezhető. egyrészt a film illúzióvilágot teremt hasonlóan a tudatmódosító szerekhez, ugyanakkor fel is tárja/tárhatja a valóság lényegi mozzanatait, utat nyithat a lélek mélységei felé, hasonlóan az alkoholhoz vagy a kábítószerekhez. lealjasít vagy felemel, közel hoz vagy eltávolít, becsap vagy megvilágít, leleplez vagy elkendőz, közösséget vagy látsazközösséget hoz létre.

bódy a filmi kifejezés alapsejtjeit kutatva, a hagyományos formák tagadásán keresztül eljut, a különböző médiumok egymásra hatásán keresztül, a különböző gondolati rendszerek bonyolult egységének megteremtéséhez. a négy bagatell ezek közül az alapsejtek közül vizsgál és használ fel jónáhányat. bódy a kísérleti film és a „mozifilm” közötti viszony intenzitását – szerintem kissé ellentmodásosan – a minimumra csökkenti, elméleti tudásra redukálja: „a kétféle tevékenység közötti kölcsönhatás legfeljebb annyi, mintha valaki regények mellett elméleti tanulmányokat is ír a nyelvről; vagy táblaképek festése mellett anatómiával is foglalkozik, mint Leonardo, egyszóval nem kötelező” . Mégis a megújulás lehetőségei mind-mind e kísérletekből fakadnak.


felhasznált irodalom
▪ bódy gábor - önéletrajz
▪ hirsch tibor - bódy gábor filmrendezői pályaképe
▪ zsugán istván - a filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig
▪ bódy gábor - kreatív gondolkozó szerszám

Hagyományosan tökéletes

Talán egy csöppet erős a "tökéletes" jelző (de tényleg csak csöppet) Kamondi Zoltán új filmje - a Dolina - kapcsán, de az biztos, hogy minden tiszteletet megérdemel ez a munka. Márcsak azért is fontosnak tartom ezt kijelenteni, mivel jómagamat nem sorolom a korábbi Kamondi filmek kedvelői közé. Ez a filmje azonban más. Képes hitelesen ábrázolni egy fiktív világot. A színészek és a párbeszédek (Parti Nagy munkáját dícsérendő) jók, ami ritkaság számba megy a mai magyar felhozatalt nézve. Molnár Piroska zseniális, és a többieknek előtt is le a kalappal. Elhiszem nekik ezt az abszurd világot. A film nyelve hagyományos, következetes, nincs nyoma újító szándéknak, "európai film" magyar módra, de a maximumot nyújtja e keretek között. A díszletek, a kellékek, az öltözékek egy furcsa, eklektikus és mégis egységes képi világ építőkockái. Színhasználatot tekintve a klasszikus érzékenység dominál, de mesterfokon, ámulatba ejtő kompozíciós készséggel. Medvigy Gábor nem szokott hibázni, most sem tette, gazdag vizuális élményt nyújtva a nézőnek. Talán egy-két nagylátószögű felvételnél, a túlzott torzulások - a szükségesnél jobban - zökkentik ki a kompozíciót, de ezt leszámítva nem éreztem problémát. A zenéről sem tudok rosszat mondani, sőt, leválasztahatalan a film szövetéről, része az organikusan kibontakozó egésznek. A megfelelő hangon, a megfelelő pontokon, az atmoszférát támogatva szólal meg. Az információ adagolásában is jól működik a film, csak a legszükségesebb dolgok derülnek ki, helyet hagyva a gondolkodásnak és a fantáziának. Látszik, hogy mindenki tudta a dolgát, mindenki a helyén volt.

Csupán amiatt voltam szomorú, hogy mindezt egyedül néztem végig, ugyanis rajtam kívül senki más nem ült a moziban.